Citeraverseny eredmény

Május 31-én a Tuka Zsigmond Országos Citeraversenyen vettünk részt, két citerás növendékemmel.

Népzene műfajban a három évente megrendezésre kerülő országos tanulmányi verseny nem hangszerekre bontva kerül megrendezésre, tehát ezen egymással versenyeznek a különböző népzenei hangszeren játszó gyerekek, mint például furulyások, tekerősök, citerások, hegedűsök. Ez nem ad lehetőséget arra, hogy az egyes hangszereken zenélő gyerekek megmérettessenek, illetve problémák lehetnek az értékelésnél is, hiszen igen nehéz két teljesen különböző népi hangszert összehasonlítani. Ráadásul, szerencsére az ezeken a hangszereken tanuló gyerekek száma is egyre magasabb, így véleményem szerint célszerűbb lenne külön (is) versenyeztetni.

Balogh Sándor, a Zeneakadémia citera tanára reagált erre elsőként, aki idén harmadik éve rendezte meg a Tuka Zsigmond Országos Citeraversenyt, az alap- és középfokon tanuló citerások számára. A szakmai zsűri hangfelvétel előzetes beküldése alapján választja ki, melyik gyerekek vehetnek majd részt a versenyen. A követelmény magas, a zsűri pedig valóban szakmai, így csak a legügyesebb növendékek tudnak részt venni a megmérettetésen.

Idén két növendékem, Kiss Boglárka és Lukácsi Dóra került be a május 31-i versenyre. Mindketten az első korcsoportban szerepeltek. Ebben a korcsoportban hat gyerek versenyzett, akik közül a zsűri döntése alapján Kiss Boglárka harmadik, Lukácsi Dóra pedig első helyezésben részesült. Ez kiemelkedő eredmény, ami híven tükrözi egész éves munkájukat. Nagyon büszke vagyok mindkét tanítványomra, szépen szerepeltek.

Másnap, június elsején a Magyar Népzeneoktatás Ünnepének keretein belül meg is ünnepeltük együtt a szép eredményeket, ahol a Vackor citerazenekar és Lukácsi Dóra is szerepelt. A fellépési lehetőséget a nagykovácsi Dunán innen, Tiszán túl Népművészeti Versenyen nyerték a gyerekek, különdíjként.

Budapest, 2019. június 7.

Juhász Kitti