Digitális témahét

Iskolánkban immár harmadik éve minden tavasszal egy héten keresztül digitális órákon vesznek részt a gyerekek. Idén e program keretein belül felfedezőkkel, utazókkal, találmányokkal ismerkedhettek meg diákjaink a tanórákon, és a tavalyi évhez hasonlóan 3D nyomtatással kapcsolatos előadást is meghallgathattak, valamint lehetőségük nyílt a nyomtatót működés közben is megtekinteni. A megbeszélt témákban tanáraink és diákjaink közösen dolgoztak. Érdekes, változatos, szemléletes módszerekkel tartottak órákat, használva az infokommunikációs eszközöket (PC, tablet, interaktív tábla, okostelefon). A hét sikerét mutatja, hogy a prezentációkat készítő diákok más osztályokban is lelkesen adták elő feldolgozott témáikat. Többen jelezték, szívesen tartanának és vennének részt olyan órákon, melyek lehetővé teszik a változatos eszközhasználatot, a modern technika alkalmazását.


Belinszky Donát 8.é osztályos tanuló előadása a hidrogénbomba atyjáról Teller Edéről

 

a 8.b-s lányok előadása Semmelweis Ignácról az anyák megmentőjéről