Fenntarthatóság Hete

2020. október 05-09.

Az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az idei tanévtől elnyerte az Ökoiskola címet. Ennek jegyében az idei tanév Fenntarthatóság hetében, iskolánk tanulói plakátokat készítettek, felhívva a figyelmet a környezetszennyezésre.

Az elkészült műveket az aulában állítottuk ki, ahol mind az alsóbb, mind pedig a felsőbb évfolyamok diákjai is megtekinthették, elolvashatták.

A projekt keretében a 7.é. osztály tanulója – Girán Norbert – szemléletesen mutatta be „Hulladékkezelés” című munkáját több osztályban. Előadásaiban kihangsúlyozta, hogy a világ országai mekkora hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, az élhetőbb környezet kialakítására.

A témahét keretében felhívtuk a gyerekek figyelmét az Aqua Challenge programra is, mely a rendszeres napi folyadékfogyasztás fontosságát hangsúlyozza minden korosztálynak.

Reméljük a héten ezekkel a programokkal elérjük a célunkat, vagyis ….