Kirándulás a Vajdahunyad várnál

Igazi tanulmányi kiránduláson vett részt okt.25-én az 5.é, 6.b és 6.é osztály. A kissé hűvös, szeles napon a Vajdahunyad vára volt az úti cél, ahol a gyerekek boszorkányos küldetés keretében  nyomoztak a bűvös erdőben. Az egy órás programot követően  további felfedezőút várt a gyerekekre, hiszen látványos kiállítások segítettek betekinteni  a magyar mezőgazdaság, vadászat, halászat történetébe. Lóimádó gyerekeink minden igényét kielégítette a nemzeti lókiállítás, amelyen a híres Kincsemre is emlékezhettek. Számos információval gazdagodtunk őseink történelméből, növényvilágunk ritkaságaiból, a magyar állatvilág érdekességeiből. Egy helyszínen egy délelőtt alatt úgy vettünk részt irodalom,  történelem, honismeret, természetismeret órán, hogy nyomoztunk,  megnéztük, kipróbáltuk, játszottunk, mert „Az ember ott egészen ember, ahol játszik.” (Schiller)

Perákné Rozgonyi Anita