Márton nap

„Márton napján libát eszünk…”

szólt a dalszöveg, amelyre elfoglalták helyüket a németül tanuló 3. b, 4. b és 4. c osztályos gyerekek szülei az iskola színháztermében november 11-én, délután.

A német szaktanárok az osztályok tanítóival és a segítőkész szülők együttműködésével látványos, igényes ünnepi műsort adtak elő, amelyben harmonikusan keveredtek a magyar és a német Márton-napi hagyományok: a 4.c osztályosok magyar dalokat énekeltek és verset mondtak, a 4. b-sek sváb táncokat adtak elő, a 3.b osztályos kis németesek pedig egy rövid színdarabot mutattak be Márton legendájáról, német nyelven. A színpadi produkciók végén a gyerekek világító lámpásokkal a kezükben együtt énekeltek egy közkedvelt német dalocskát. A gyerekek fegyelmezett, szép előadása méltán aratott hatalmas sikert a szülők körében.

A német szokásoknak megfelelően ezután mécsesekkel felszerelkezve Márton keresésére indult a közönség az iskola elé, s habár a parkoló körül tett kör során nem sikerült az elrejtőzött szentre bukkanni, a hidegben tett séta után jól esett a vendégeknek a forró tea és a lilahagymás, zsíros kenyér az esemény zárásaként.

Nagyon szépen köszönjük mindenkinek, aki a műsor létrejöttéért fáradozott: a szorgalmas gyerekeknek, a vendéglátásért a 4. c osztály szülői közösségének, Engelbrecht Gréti néninek (4.c), Hadarits Gabi néninek (3.b), Gábor Pálma néninek (4.b):

a német szaktanárok (Dánielné Berják Zsanett, Dobóczi Anna, Rédey Ágnes).