Tájékoztató a zenetanulásról, óraszámokról, fontosabb tudnivalókról
Tanulóink délutáni oktatás keretében hangszeres és a hangszertanulást segítő elméleti képzést kapnak (szolfézs, zeneirodalom). Emellett csatlakozhatnak a különböző együttesek munkájához. A művészeti iskola célja elsősorban a zene alapjainak megtanítása, de a kiemelkedően tehetséges gyermekeknek a zenei pályára irányítása is feladataink közé tartozik. Ennek érdekében második évfolyamtól emelt számú órát is tudunk biztosítani az arra érdemes növendéknek.
A választott hangszeren való zenetanulás heti 2×30 perc egyéni óra keretében történik.
A hangszertanulás mellett kötelező tárgyi szolfézsoktatás folyik, mely heti 2×45 perces csoportos óra elfoglaltsággal jár. Célja a zenei írás-olvasás elsajátítása, a ritmus- és hallásfejlesztés, a hangszertanulás segítése. A tanuló 4 év szolfézstanulás után választhat az alábbi szabadon választható tantárgyak közül: zenekar, kamarazene, zeneirodalom.
Ahhoz, hogy az oktatás eredményes legyen, a tanulónak napi rendszerességgel gyakorolnia szükséges. A tanulmányi munka sikeressége érdekében a szülők tájékozódjanak gyermekük haladásáról, az esetlegesen felmerülő problémákról.
A legtöbb hangszer az iskolától néhány évig kölcsönözhető.
A tanulók tudásukról félévi és év végi meghallgatáson, hangversenyen adnak számot, tanszaki koncertjeink a szülők számára is látogathatók. Az éves munkáról Kréta naplót vezetünk szülői hozzáféréssel.
Az éves térítési díjat – mely függ a tanulmányi eredménytől – évente két részletben kérjük megfizetni a KRÉTA rendszeren keresztül. (aktuális tanév október 15-ig és március 15-ig.)
Rászorultság esetén térítési díjkedvezmény vagy díjmentesség igényelhető. A kérvény benyújtási határideje (a kért dokumentumokkal együtt) szeptember 20.
Bármilyen kérdéssel, kéréssel, lehetőleg elektronikus formában keresse intézményünket a zenemuveszeti@ajti.hu email címen.